Régóta fontosnak éreztem, hogy egy kicsit beszéljek azokról a közösségi média felületekről, amik ma (2021 elején) a legnagyobb népszerűségnek örvendenek kishazánkban!
Először egy kis fogalom meghatározás jön, aztán pedig belekezdek a felületek elemzésébe is. Nézzük először, mi is az a KÖZÖSSÉGI MÉDIA?
A közösségi média kifejezés angol megfelelőjét = social media-t (rövidítése: SM) 2006 óta használjuk. Andreas Kaplan és Michael Haenlein szerint: a közösségi média „internetes alkalmazások olyan csoportja, amely a web 2.0 ideológiai és technológiai alapjaira épül, ami elősegíti, hogy kialakuljon és átalakuljon a felhasználó által létrehozott tartalom”*, vagyis egy olyan médiaeszköz, amelyben a közösség, aki eddig “csak fogyasztani tudta” a tartalmat, képes saját maga létrehozni, megosztani azt, és interakcióba lépni más tagokkal a közösségen belül. Ez egy hatalmas váltás volt a web 1.0-hoz képest, hiszen a statikus weboldalak mellett megjelentek a már külső személyek által is szerkeszthető felületek.
A közösségi média alapjaiban az emberek közti interakciókra épít, és erre teremt számukra, számunkra lehetőséget.
A ma létező közösségi média felületek, mind egy olyan digitális térben létező világba engednek be minket, ami 30-50 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.
1. Ma már bárkinek adott a lehetőség, hogy írásait egy saját blog keretein belül közzétegye,
2. szenvedélyéből vállalkozást építsen a közösségi médiát használva pl.: öltözködési tanácsokat adva vagy dekorálási ötleteket megosztva….
3. és arra is, hogy elmondja véleményét a világban zajló aktuális eseményekről, vagy 4., éttermeket, kávézókat, színielőadásokat, orvosokat, vállalkozókat értékeljen …
További példákba nem megyek bele, mert nagyon hosszú lenne a sor, ehelyett inkább folytatom az itthon legnépszerűbb közösségi média felületek rövid ismertetésével.
(*az idézett részt a wikipédia ide tartozó oldaláról másoltam ki.)
Mely közösségi média platformok dübörögtek itthon 2020-ban?
A legnépszerűbb social média platformok Top 5-öse a következő volt*:
1. Facebook – 6.780.000 fiók, ami a teljes népességre lebontva: 69.4 %
2. Youtube – YouTube-ot a lakosság 90 %-a ismeri, 67 %-a használja legalább heti szinten.
3. Instagram – 2.633.000 fiók, ami a lakosság – 26.9 %-át jelenti. Természetesen Instagramon, a Facebookhoz hasonlóan rengeteg az üzleti, és céges profil. Ezt érdemes mindig észben tartanunk.
4. Pinterest – A lakosság 47 %-a ismeri és 18 %-a (vagyis 1.6 millió ember) használja heti szinten.
5. LinkedIn – 1.131.000 fiók – 11.5 %
+ 1. TikTok – Nem mehetek el szó nélkül a TikTok hazai térhódítása mellett, hiszen a lakosság 26%-a ismeri, és 6%-a heti szinten használja. Legnagyobb bázisát a 18-24 éves korcsoport alkotja, de a jóval fitalabbak (egészen 10 éves kortól) már használják a felületet. ezért mondhatjuk, hogy a TikTok komoly tényező a hazai piacon, – ha pedig a nemzetközi trendeket figyeljük valószínűleg még nagyobb teret kér majd magának a közösségi média piacon.
*A felsorolt adatokat a 2020-ban jegyzett magyar lakosság létszámához viszonyítottam, ami 9.769.000 fő volt. Egyéb statisztikák, amik segítettek: Napoleoncat (2020-as decemberi adatok).
A következőkben részletesebben átvesszük mire is használhatód az egyes felületeket, ha vállalkozóként szeretnéd beépíteni ezeket a marketinged folyamataidba!
A listán szereplő platformok közül a legtöbbet használt, egyben legrégebbi platform a Facebook (2004), sikere azonban egyelőre töretlennek látszik. Nem csak itthon, de világszinten is a legismertebb, leginkább használt felület, ahol az emberek megosztják életük fontosabb eseményeit, gondolataikat a másikkal: képes, videós és szöveges formában egyaránt.
A FB-ot itthon is mindenki ismeri, még az, aki nem használja. De milyen lehetőségek rejlenek a platformban, akkor, ha márkát építesz, átfordítva:
Mire használhatod a FB-ot, mint vállakozó?
– Forgalomterelésre (Weboldaladra vagy landongoldaladra iránytíhatod az érdeklődőket)
– Tartalommarketingre
– Értékesítésre
– Márkaismertség növelésére
– Feliratkozó gyűjtésre (email feliratkozásra)
– FB csoporttal, vagy saját céges oldallal: közösségépítésre!
Ha szívesen olvasnál még a Facebookban rejlő lehetőségekről, akkor ne maradj le a következő blogcikkemről!
Youtube
Biztosan tudod, hogy az Instagram a Facebook tulajdona, amit 2012-ben vásároltak meg. Alapvetően egy telefontra fejlesztett alkalmazás, amit képmegosztásra hoztak létre, pofonegyszerűvé téve ezzel a telefonnal fényképezett fotók megosztását a közösségi médiában. Azonban az Insta teljesen másképp működik, mint a Facebook, viszont rengeteg mindenre használhatod, ha vállalkozóként szeretnéd ezt a platformot is kiaknázni.
Nézzük mire lehet használni ezt a felületet:
– Márkaismertség növelésére
– Bizalomépítésre
– Közösségépítésre
– Brandépítésre
– Konverziós célokra
– Értékesítésre.
A Pinterest egy vizuális kereső, a Google-höz hasonló, azonban itt a kulcsszavakra nem oldalakat hoz fel a keresőmotor, hanem képeket.
Mire használhatod a marketingedben?
– SEO erősödésére, Linképítésre
– Forgalomterelésre —–> a weboldaladra
– Márkaismertség növelésére
– Értékesítésre
– Feliratkozó gyűjtésre (email lista építésére)